Aktuális
-------------------------------------------------------------------------------
Amennyiben szervezete előadást, programot szervez, és szeretné, hogy erről többen szerezzenek tudomást,
akkor kérem küldje el a programok@zkik.sk címre a szórólapot, plakátot, vagy legalábbis a programtervet.
--------------------------------------------------------------------------------




A vezekényi csatáról a Jurta Látványtárban




A vezekényi csatatérről a nagyszombati egyetemi templomba című vetítéssel egybekötött előadásra hívja a kedves érdeklődőket Dr. Csámpai Ottó és neje a nyitracsehi JURTA Látványtárba november 28-án (vasárnap) 14.30 órára.
Az előadás alcíme: az Esterházyak vérvesztesége a vezekényi csatában.





Letölthető meghívó JPG formátumban.



--------------------------------------------------------------------------------




Táncház Nagykéren




2010. január 9-én a nagykéri kultúrházban immár ötödik alkalommal rendezte meg a Mórinca néptánccsoport és támogatói a táncházat. Az est folyamán ismét kalácssütő versenyre került sor, valamint számos népi játék várta a gyerekeket.


Képgaléria tekinthető meg a műsorról ITT.



--------------------------------------------------------------------------------



Óévbúcsúztató a magyar nyelv éve jegyében - mindenki a szeretetre voksolt




Nagykér | Rendhagyó óévbúcsúztatót tartott az év utolsó keddjén a Nagykéri Szlovák és Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda magyar szülői közössége. Kihirdették a magyar nyelv éve jegyében zajló A tíz legszebb magyar szó elnevezésű verseny eredményét.

Szeretet, édesanya, család, hit, remény, boldogság, béke, haza, gyermek és anya - ezeket a szavakat tartotta a legszebbnek a versenyben résztvevő négyszáz szavazó. Kanyicska Ilona a nagykéri magyar szülői közösség nevében elmondta, településükön kívül nyitrai, csehi, pogrányi, berencsi és nagycétényi lakosok vettek részt a szavazáson, és megszólították a magyarországi testvértelepülések, Pellérd, Csengőd és Balatonkenese polgárait. A végeredményből arra lehet következtetni, hogy a szavazók elsősorban azokat a magyar szavakat tartották szépnek, amelyek komoly szerepet kapnak az értékrendjükben, érzelmileg sokat jelentenek. Mintegy hatszáz szót küldtek be a verseny résztvevői a szervezőknek, ezek között olyanok is szerepeltek, mint a galagonya, a csörög, a cipőfűző, egyesek a régi, ma már alig használt szavakat tartották a legszebbnek, mint amilyen a párta, a tekenő, vagy a díszes női ékszert jelentő kösöntyű. Kottlík László, Nagykér polgármestere elmondta: a magyarok méltán lehetnek büszkék az anyanyelvükre, hiszen G. B. Show is úgy gondolta, ha megismerte volna időben a magyar nyelvet, sokkal árnyaltabb műveket alkotott volna. Grimm Jakab, a német nemzeti tudomány szellemóriása is csodálattal adózott a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítésének. Az eredményhirdetésen részt vett Varga Szilvia a Nyitra Megyei Művelődési Központ kisebbségi osztálya képviseletében és Tóth Borbála, a Csemadok Nyitrai Területi Választmányának elnöke. Az est vendége volt az alsóbodoki Fehér Sándor és a nagykéri származású Pindes Ivett, akik bemutatták a Nyitrai sírkövek: Séta a nyitrai városi temetőben címmel nemrég megjelent kiadványukat. A szerzőpárostól megtudtuk, több mint egy évig tartott felkutatni a nyitrai városi temetőben található magyar sírköveket - több ezer magyar vonatkozású névre, személyre találtak rá a múltból -majd egy kétszázötvenre zsugorított listából ötven jeles magyar személyt sikerült bemutatniuk a könyvben.
Fehér Sándor és Pindes Ivett tervei között szerepel egy olyan séta a nyitrai temetőben, amelyre meghívják az olvasóikat, és bemutatják a jeles személyiségek örök nyughelyét. Nem merülhetnek feledésbe sem a legszebb magyar szavak, sem a komoly életművet örökül hagyók nevei és cselekedetei.


A tíz legszebb szó


A Nyitrához közeli, de érsekújvári járásbeli Nagykér magyar óvodásai, alapiskolásai egy-egy kartonlapon hozták be a legszebbnek tartott magyar szavakat. A szeretet, az édesanya, a család, a hit, a remény, a boldogság, a béke, a haza, a gyermek és az anya szót a gyerekek bejegyezték a falu krónikájába. (szaz)

Új Szó, 2009. december 31. csütörtök, 19:39 | Száz Ildikó


Képgaléria tekinthető meg az óévbúcsúztatóról ITT.



--------------------------------------------------------------------------------



ADVENT 2009




Immár harmadik alkalommal lett megrendezve 2009. december 20-án a gesztei római katolikus templomban az énekkarok és éneklőcsoportok ünnepi műsora. Az ünnepi rendezvény elején a helyi cserkészek behozták a templomba a betlehemi lángot. Az ovisok műsora után fellépett a gesztei Ifjúsági Énekkar, a gímesi Alapiskola Gyermekkara, a gímesi Vegyeskar, a koloni Zobor Hangja Vegyeskar és a gesztei Téliződ Éneklőcsoport.


Képgaléria tekinthető meg a műsorról ITT.



--------------------------------------------------------------------------------




A csitári hegyek alatt – vendégségben a Felvidéken
„….Egy nép, hogyha nem őrzi hagyományát, kihal….”



Kardos Sándor írása a rendezvényről

Matyus Etelka megnyitóbeszéde a rendezvényen



--------------------------------------------------------------------------------



Zoboraljiak Egerben




2009. október 31-én Egri kiránduláson vehettünk részt. Megtekintettük az Egri várat, Gárdonyi Géza házát, az Egri dómot, és találkozhattunk régi ismerősünkkel is, Urbán Péterrel. Végül ellátogattunk a Szép asszonyok völgyébe. Köszönjük Finta Misi


Képgaléria tekinthető meg a kirándulásról ITT.



--------------------------------------------------------------------------------




Zoboralji folklórfesztivál - Szüreti ünnepségek




2009. október 18-án negyedik alkalommal került sor a Zoboralji Folklórfesztivál – Szüreti ünnepségek című rendezvényre. Nagycétény, Nyitracsehi, Zsére után Gerencsérben lett megrendezve. Fellépett Csámpai Boglárka, Nagyigmándi Zúgó Néptáncegyüttes, Vicsápapáti Nefelejcs Folklórcsoport, Gímesi Hagyományőrző Csoport, Visszhang Bédi Asszonykórus, Csitári Menyecskekórus, Nagycétényi Férfi Éneklőcsoport, Pogrányi Hagyományőrző Csoport és a gerencséri Rozmaring Hagyományőrző Csoport.


Képgaléria tekinthető meg az eseményről ITT.



--------------------------------------------------------------------------------




Zoboraljiak Bánhidán




A bánhidai Nyugdíjas klub meghívására 2009. október 18-án a zsérei Zsibrice Hagyományőrző Csoport és a gímesi Hagyományőrző Csoport részt vettek a nyugdíjasklub évzáró ünnepi rendezvényén. A rendezvényt Csámpai Boglárka nyitotta meg, aki szüreti dalokat adott elő, majd őt követték a Zoboralji csoportok.


Képgaléria tekinthető meg az látogatásról ITT.



--------------------------------------------------------------------------------




Szívvel és lélekkel




Simek Viktor válogatott művei kiállításának megnyitójára 2009. október 16-án került sor a Niytra Megyei Művelődési Központ kiállítótermében. A kiállítást Mgr.Zdenka Smrečková nyitotta meg, a kurátor Mgr. Récka Adrianna, PhD volt.


Képek a megnyitóról ITT.



--------------------------------------------------------------------------------




A Csemadok megalakulásának 60. évfordulója


A CSEMADOK megalakulása 60.évfordulója alkalmából Pereden a Művelődési Központban 2009. szeptember 19-én megrendezett ünnepi ülésen Zoboraljáról Tóth Borbála, Varga Szilvia, Ladányi Lajos, Tóth Klára begin_of_the_skype_highlighting     end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting     end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting     end_of_the_skype_highlighting vettek részt.
Országos kitűntetésre javasoltak: Sándor János bácsi és Szomolányi Ilonka néni. János bácsi személyesen vette át a kitűntetést, sajnos Ilonka néni betegsége miatt nem tudott megjelenni.
Képek az ünnepi ülésről:ITT



--------------------------------------------------------------------------------




A pécsváradi Várbarátok Köre a Zoboralján


2009. június 27-én Zoboralján tett egy napos látogatást a pécsváradi Várbaráti Kör. Délig a nyitrai várat és környékét nézték meg, a délutáni órákban ellátogattak a pogrányi és a koloni tájházba, valamint az alsóbodoki Vállalkozói Magán Szakközépiskolába.
Képek a látogatásról:ITT



--------------------------------------------------------------------------------




Garammenti versmondó és népdalfesztivál 2009


2009. június 19-én Zselízen első alkalommal rendezték meg a Garammenti versmondó és népdalfesztivált. Járásunkat három alapiskolás tanuló és egy felnőtt képviselte.
Név szerint:
Varga Márk – Nagycétényi Alapiskola 6. osztályos diákja; Sándor János: Falusi huncutságok Zoboralján című könyvéből adta elő a Mi van a zsákban című történetet.
Csámpai Péter – Gímesi Alapiskola 6. osztályos diákja; Rideg Sándor: Indul a bakterház című művéből adott elő egy részletet, majd Zoboralji bojtárdalokat énekelt.
Csámpai Boglárka Gímesi Alapiskola 2. osztályos diákja a gimesi pünkösdölést énekelte.
Csámpai Rozália Csámpai Péter és Boglárka édesanyja a Vétessék ki szóló szívemet című népballadát énekelte. Mindegyikük osztatlan sikert aratott. külön kiemelték a zoboralji nyelvjárás hű tolmácsolását, valamint a fellépők előadói képességét, tehetségét.
Köszönetet mondunk Gubík Mária tanárnőnek a jó szervezésért, valamint a meghívásért.
Képek a rendezvényről:ITT



--------------------------------------------------------------------------------





Séd Party 2009


Vilonya Község Önkormányzata meghívására a lédeci Férfi Éneklőcsoport és a zsérei Zsibrice Folklórcsoport 2009. június 20-án részt vettek a SÉD PARTY 2009 című rendezvényen. A rossz időjárás ellenére a kultúrházban jó hangulat volt, amihez a mi csoportjaink is hozzájárultak.
Képek a két napos rendezvényről:ITT



--------------------------------------------------------------------------------




Bíborpiros szép rózsa Gímesen


Május 31-én a Gímesi kultúrházban került megrendezésre a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei vetélkedő járási fordulójára.
A vetélkedőn felléptek a Lédeci Férfi Éneklőcsoport, Gímesi Hagyományőrző Csoport, Csitári Menyecskekórus, Bédi Visszhang, Kolonyi Gyöngykoszoró,
Nagycétényi Férfi Éneklőcsoport, Szivárvány Asszonykórus, valamint a szólisták: Lauro Angelika, Hradská Viktória, Hradská Rozália.
Képek a fesztiválról:ITT



--------------------------------------------------------------------------------





Tisztújító járási konferencia a Csemadokban


A Csemadok Nyitrai Területi Választmánya Nyitrán, a Zoboralji Kulturális és Információs Központban tartotta járási konferenciáját 2009. április 28-án, melyen a 42 meghívott küldöttből 33 vett részt.

A járási konferencia egyben tisztújító is volt, a megválasztott területi választmány 9 tagú lett:
Elnök: Tóth Borbála - Pográny
Alelnök: Gyepes Lajos - Kálaz
Elnökségi tagok: Bányi Renáta - Kolon, Bencz Elek – Zsére/Gímes, Ladányi Lajos – Kálaz, Tóth Klára – Nagycétény, Matyus Etelka – Csitár, Finta Mihály – Lédec/ Nyitra, Gál Erzsébet – Geszte
Titkár: Varga Szilvia - Nyitracsehi


--------------------------------------------------------------------------------




Felcsendül a dal Zoboralján foklórfesztivál


Felcsendült a dal Zoboralján, a Pogrányi kultúrházban 2009. május 3-án az azonos nevű folklórfesztiválon.
Képek a fesztiválról:ITT



--------------------------------------------------------------------------------




Égig ért a fa Zoboralján


Zoboralján járt a MárkusZínház, Az égigérő fa című darabot láthattuk tőlük. Felléptek Nagycétényben, Pogrányban valamint Kolonban 2009. április 1-3. között.
A program főszervezője a Nyitrai Megyei Művelődési Központ volt, illetve köszönet illeti Écsi Gyöngyit, aki sokat segített abban, hogy létrejöhetett ez az előadássorozat.
Képek a nagycétényi előadásról:ITT



--------------------------------------------------------------------------------




Dobré slovo - szlovák szavalóverseny a magyar iskolák számára


Április 2-án a Nyitra Megyei Művelődési központban került megrendezésre a „Dobré slovo” szlovák szavalóverseny a magyar alapiskolák részére.
A zsűri elnöke: Dráfi Mátyás – színész
A zsűri tagjai: Danka Pénzešová - a Csehi Alapiskola igazgatónője, valamint Balkó Andrea – az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Vállalkozói Szakközépiskola szlovák szakos tanára.

Eredménylista:

I. kategória (5. - 6. évf.) - vers
(helyezés, tanuló neve, évfolyam, alapiskola)
1. Bencz Viktória, 6. évf., AI Gímes, 2. Varga Márk, 6. évf., AI Nagycétény, 3. Kmetyo Dominika, 5. évf., AI Nagycétény

II. kategória (5. - 6. évf.) - próza
1. Csámpai Péter, 6. évf., AI Gímes, 2. Jaruska Patrícia, 6. évf., AI Nagycétény, 3. Szőke Mónika, 6. évf., AI Nagycétény

III. kategória (7. - 9. évf.) - vers
1. Grežo Kinga, 9. évf., AI Nagycétény, 2. Száraz Mónika, 8. évf., AI Nagycétény, 3. Németh Melinda, 7. évf., AI Gímes

III. kategória (7. - 9. évf.) - próza
1. Jaruska Klaudia, 8. évf., AI Nagycétény, 2. Gyepes Roland, 7. évf., AI Nagycétény, 3. Lauró Angelika, 7. évf, AI Pográny
Képek a versenyről:ITT



--------------------------------------------------------------------------------





Két képzőművész Zoboralján


A Két képzőművész Zoboralján című kiállításra, melyen Nagy Róbert Gímesről és Gyurián György Berencsről mutatkoztak be 2009. március 15-én került sor a Zoboralji Kulturális és Információs Központban. (a Kiállítás megtekinthető 2009. április 27-ig munkanapokon 9.00 és 15.00 óra között.)
Néhány kép tekinthető meg a megnyitóról, valamint letölthető Silvia Mann megnyitóbeszéde.
Képek a megnyitóról:ITT
A megnyitóbeszéd letölthető: ITT



--------------------------------------------------------------------------------




A nyitracsehi Süss fel nap tánccsoportról


2008 őszén Nyitracsehin megalakult a „Süss fel nap” nevű gyermek tánccsoport. Első fellépésük december 21-én volt a helyi kultúrházban. A koreográfiát Juhász Eszter a zselízi Kincső tánccsoport vezetője állította össze. Csoportvezetők: Pócsik Valéria, Kluka Mónika, Karasz Mária.
Képek a december 21-i fellépésről:ITT




--------------------------------------------------------------------------------





TOMPA MIHÁLY Vers-és Prózamondó Verseny járási fordulója


A Nyitra Megyei Művelődési Központban 2009. február 26-án zajlottak a Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny járási fordulói. Néhány kép erejéig betekintést nyerhetünk a versenybe.
Képtár ITT




--------------------------------------------------------------------------------




Zoboraljaiak Nagyigmándon


A Nagyigmándi Művelődési Központ meghívásának eleget téve két Zoboralji folklórcsoport is részt vett a Mátyás Napi Tavaszváró Néptáncfesztiválon 2009. február 21-én. A rendezvényen felléptek a gerencséri Rozmaring Folklórcsoport és a Gimesi Hagyományőrző Csoport.
Képek az előadásról ITT




--------------------------------------------------------------------------------




Farsang Pogrányban


A Csemadok helyi szervezete idén is megtartotta ,, Farsangi mulatozás“ címen, minden évben megrendezett műsorát a pogrányi kultúrházban 2009. február 15-én.
Idén nagy örömünkre a zsérei folklórcsoport is elfogadta meghívásunkat.
A színvonalas műsorukkal hozzá járultak a nézők víg szórakoztatásához.
A helyi iskoláink tanulói műsorával és a pogrányi folklórcsoport szereplésével egy víg farsangi délután résztvevői lehettünk.
Képek az előadásról ITT




--------------------------------------------------------------------------------




A Pogrányi Tájház krónikája


A ház Szombath (Dávid) család tulajdona. 1836-ban épült a ház hátsó része, 1887-ben pedig az első 2 szobával bővült ami még a mai formája is. 1944 előtt a nagyszülők, szülők és a három testvér laktak családjaikkal mert nagy volt a gazdagság. A háború után a testvérek fokozatosan kiköltöztek. A nagyszülők és a szülők halála után 1986-tól a ház üresen állt. 2006-ban jött a gondolat a ház kibérlése és megmentésére. Nagyon sok fáradságos munkával sikerült a mai állapotába hozni.
A munka zömét Sándor Pál Pogrányi képviselő végezte. Tóth Borbála és a helyi Csemadok alapszervezet és folklórcsoport tagjai segítségével. Az anyagi támogatást a községi hivatal adta.
Hajdú László polgármester úr pedig elejétől fogva szívügyének tartotta a tájház megvalósítását. Így valósulhatott meg a régi álom és 2007 július 1-én hivatalosan átadtuk a falunak és a nagyközönségnek. Így már rendezett körülmények között lehet megtekinteni a múltat, örökségünket. Az ide betérő kellemes perceket tölthet a mai rohanó világban ebben a múltat idéző oázisban. Ahol az élet egy percre megáll és az őseink életébe repít vissza gondolatban.
Ezt az élményt kívánom minden kedves ide látogatónak. A helyi Csemadok alapszervezet elnöke: Tóth Borbála

Aki szeretné meglátogatni a tájházat hívhat a 037/ 7871359 begin_of_the_skype_highlighting              037/ 7871359      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting              037/ 7871359      end_of_the_skype_highlighting begin_of_the_skype_highlighting              037/ 7871359      end_of_the_skype_highlighting telefonszámon.
Képek a tájházról ITT




--------------------------------------------------------------------------------




Színielőadás Kalászon


Tizenhárom éve alakult meg Kalászon a Csemadok Új Hajtás Alapszervezete, amely az anyanyelv és a hagyományok őrzését, a magyar élőkultúra fejlesztését tűzte ki céljául. Ennek jegyében tettek ígéretet az alapítók, hogy a régi hagyományokhoz híven színjátszással próbálják felidézni a hajdani falusi élet hangulatát.
Több, sikeres színielőadással a hátuk mögött az idén új darabot mutattak be, Borka Géza: Aranylánc c. népszínművét. Az előadásra 2009. február 1-én a kalászi művelődési házban került sor. Az Új Hajtás színjátszócsoport ismét bizonyított, a nagyszámú közönség pedig szeretettel fogadta az előadást.
A darab rendezője Paulovics Márta.
Képek az előadásról ITT




--------------------------------------------------------------------------------





Zoboralji Magyar Bál


A Csemadok Nyitrai Területi Választmánya és a Zoboralji Kulturális és Információs Központ 2009. január 17-én Nyitrán, a Kultúra és Pihenés Parkjában szervezte meg a Zoboralji Magyar Bált.
A bál hagyományos találkozó a Nyitra-vidéki magyar falvak és a vidékről elszármazott, az ország más tájain élő barátok számára. Visszatérő vendégek a zoboralji falvak magyarországi testvértelepüléseinek önkormányzati képviselői és polgármesterei.
A nyitótáncot követően Ladányi Lajos, a Zoboralji Kulturális és Információs Központ igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd Szedlák Attila, a Kelet-Balatoni Többcélú Társulás elnöke, Litér község polgármestere és Gulka Ede, a Zoboralji Falvak Regionális Társulásának elnöke, Berencs polgármestere kívántak jó szórakozást a jelenlevőknek. Csáky Pál, az MKP országos elnökének pohárköszöntője után kezdődött a hajnalig tartó tánc, szórakozás.
A jó hangulatról a koloni Strings és Liver Sing zenekarok gondoskodtak, éjfél előtt Baby Gabi, az est sztárvendégének zenéjére mulatott a közönség. Utána került sor a tombolahúzásra. A szerencsés nyertesek értékes díjakkal távoztak a bálról. A fődíj nyertesét Csáky Pál sorsolta ki, a koloni fiatalember a nyitrai székhelyű Mikrocomp kft. jóvoltából plazmatévével lett gazdagabb.
Képek a bálról ITT